Klinikai Biostatisztikai Társaság

Hungarian Society for Clinical Biostatistics

Üdvözlöm

2012. február 23.

   Ebben a honlaprengetegben Tamási Áron regénytrilógiájának végén a fiatal amerikai néger ma már talán ezt mondaná Ábelnek: Azért vagyunk a világon, hogy valahol honlapunk legyen benne. Hogy látva lássanak...
   Itt van hát a miénk is, be- és megmutatkozásunk, egyben megmérettetésünk. Előadásaink, vitáink megörökítése, cikkeink és az ékes magyar terminológia kidolgozását célzó próbálkozásaink. Fényképek kirándulásokról, tanfolyamokról, közös ünnepeinkről.
   Szeretnénk persze, ha honlapunkon nem csupán emlékeinket gyűjtögethetnénk, hanem olvasói véleményeket, ötleteket, együttműködési javaslatokat társ-Társaságokkal. Szóval visszajelzéseket várunk, minél többet.

Singer Júlia


   Magyarországon 1990 nyarán alakult meg a Klinikai Biostatisztikai Társaság (KBT). A társaságunk a Nemzetközi Klinikai Biostatisztikai Társaság (ISCB) nemzeti csoportja. A KBT alapító elnöke Hajtman Béla. Az első hivatalos összejövetel 1991. februárjában volt. A 90-es évek elején még alacsony volt az egészségügyben dolgozó biostatisztikusok aránya, de a megerősödő hazai gyógyszeripar felismerte a biostatisztika jelentőségét. A társaság tagjai változó létszámmal havonta egyszer tartanak találkozót, hosszú, szakmai féltékenységtől mentes beszélgetésekkel, közös - csöppet sem erőltetett és mozgalmi jelleg nélküli - kirándulásokkal. Azt hiszem, mindezen tulajdonságai révén valóban egyedi. A kis létszám megengedi a kettős jelleget: tudományos és baráti társaság egyaránt.
   A Nemzetközi Klinikai Biostatisztikai Társaság (ISCB) 1978-ban alakult. A Társaságot választott vezetőség (Executive Commitee) irányítja. Az ISCB hivatalos nyelve az angol. A céljait a következőkben határozták meg:
  • klinikai kutatásokban használt biostatisztikai eljárások, módszerek fejlesztése
  • statisztikaelmélet fontosságának hangsúlyozása a klinikumban
  • gyakorlati statisztikai módszerek összehangolása
  • más szervezetekkel való együttműködés a biostatisztikai fejlesztése érdekében
  • biostatisztika széles körben való megismertetése
  • közös fórum biztosítása a klinikusok és statisztikusok számára
  • évenkénti tudományos ülések szervezése
   A nemzeti csoportok gondolatát 1989-ben az akkori elnök, Wolfgang Köpcke vetette fel. Az 1990.ben megjelent 'From the Pulpit of the President' (ISCB News, No 8, May 1990) című cikkében részletesen leírta elképzeléseit. Az 1996-ban elfogadott alapszabály már meghatározza a nemzeti csoportok létrehozásának feltételeit és a hozzá kapcsolódó feladatokat. Az elsődleges cél továbbra is "az ISCB taglétszámának bővítése a kelet-európai országkból". Így jött létre a magyar, a lengyel, illetve a német nemzeti csoport.
   A magyar Klinikai Biostatisztikai Társaság önálló tudományos társaság, amely azonban elfogadja az ISCB céljait és annak magyar tagozataként működik. A KBT 1991. február 15-én tartotta első hivatalos alakuló ülését. Megválasztották a vezetőségét.
   A KBT felépítése és céljai az ISCB-ével azonosak, működését az alapszabályzat határozza meg.

Nyári Tibor

 

Klinikai Biostatisztikai Társaság
Hungarian Society for Clinical Biostatistics
1138 Budapest, Népfürdő u. 17d


Az utolsó változás időpontja:2003. április 4.



Levél a webmájszternek




.